Slovenčina (Slovenská republika)Hungarian (formal)

Zlatý Hucul na Facebooku



Itt vagyunk

Nagylél

A sziget megnevezése a közeli Nagylél településhez kötődik. A település nevét az ómagyar Lehel (ill. Lél) vezér után kapta, akit a 10. században a mai Németország területén kivégeztek. Nagylél település, és maga a sziget is, ma már Csallóközaranyos (Zlatná na Ostrove) község része. 

Nagylél valaha virágzó gazdasággal, buja parkkal és messzire illatozó szeszfőzdével büszkélkedett. A helybéliek szarvasmarha-, ló- és juhtenyésztéssel foglalkoztak, e mellett gabonát és kukoricát termesztettek. Mára minden megváltozott. A szeszfőzdéből csupán romok és egy komor kémény maradt a településben pedig már csak néhány utolsó lakos él.

A sziget maga csak gázlón keresztül volt elérhető, így biztonságos legelőhelyet jelentett a háziállatok számára. Árvizek idején, amikor a sziget sokszor szinte teljesen víz alá került, a négylábúakat a település környéki rétekre mentették. A nedves rétek és legelők, melyek valaha gyakoriak voltak minden nagyobb folyó környékén, magas termékenységüknek köszönhetően az egész év folyamán el tudták tartani a jószágot. A Dunából eredő termékeny iszap folyamatos utánpótlása bebiztosította a füvek és más lágyszárú növények gyors növekedését. A rendszeres legeltetés és kaszálás csodálatos tájjelleget alkottak ki, s számtalan ritka állat és növény talált itt otthonra.

Az ártéri erdők – kemény fás (kőris-szil-tölgy erdők), valamint puha fás (fűz-nyár erdők) – a szigetnek csaknem a felét fedik. A mai fokozottan védett terület eredetileg egy hatalmas szürkegém-telep védelmére volt tervezve. Sajnos, a fészkelőhely védelmét nem sikerült időben realizálni, illetve átvinni papírról a valóságba. A védelem kijelentésének idejében a gémtelep közelében tarvágással lett az erdő kitermelve, minek következtében a gémek átköltöztek egy kis szigetre a Duna magyarországi oldalára.

A szigetet egyig oldalról a Duna széles főmedre szegélyezi, másik oldalról pedig a Nagyléli-oldalág határolja be. Az oldalágban a víz valaha zavartalanul folyt, de a 20. század 80-as éveiben végbevitt szabályozások következtében az év nagy részében állóvízzé vált. Ezeken a helyeken a vizet a part felől fokozatosan benövi a sás és a fűz, valamint a nyíltabb vízfelületeken megtalálhatjuk a sulymot.

2004-2005-ben a sziget egy Különleges Madárvédelmi Terület (SKCHVU007 Dunajské luhy) részeként be lett sorolva a Natura 2000 hálózatba. Továbbá a sziget önállóan is egy Különleges Természetmegőrzési Területet (SKUEV0183 Veľkolélsky ostrov) alkot, mely kiterjedése 328,65 ha. A nagyléli réteket terebélyes nyárfák és „fejes” füzek övezik. A sziget tájképet tarkítják a magányosan álló öreg tölgyek is.

A szigeten 2008-óta 70 egyedet számláló gulya legelészik. A patás növényevők természetes lakói a Duna menti nedves réteknek. Hosszútávú legeltetésük várható eredménye, hogy visszaszorulnak a növénytakaró bizonyos nem kívánt elemei, mint a bogáncsosok, az idegenhonú aranyvessző telepei, valamint a cserjésedést okozó invázív növényzet. A nehezebben hozzáférhető területek lelegelése a kecske- és juhnyáj feladata. A szokásos gazdasági fajtákon kívül megtalálhatók itt a hagyományos magyar szürkemarha és a racka juh egyedei is.

Csallóközaranyos (Zlatná na Ostrove)

Csallóközaranyos első írásos említése 1094-ből származik, amikor Locus Aureus néven van megemlítve. A község magyar, szlovák és latin neve is azt sugallja, hogy a környéken valaha aranymosás folyt. A Dunában az aranymosás a kelták óta egészen az első Csehszlovák Köztársaság (1918-1939) idejéig tartott. A Duna vize Csallóközaranyosnál meandert alakított ki, melynek hordalékaiban jelentős mennyiségű értékes fém volt lelhető. Még ma is az ügyesebb és szerencsésebb látogató találhat egy-két aranyszemcsét a dunaparti homokban.